Különböző pénzügyi tranzakciók végrehajtása során, amelyek az egyik tulajdonosról a másikra történő pénzátutalással járnak, csekkeket használnak. Az ilyen műveletekben gyakran két tudósító vesz részt. Az egyik a fiók (a csekk kibocsátója), a második a csekketulajdonos, vagyis az, aki átveszi.
A csekk egy olyan értékpapír, amely az általa kiállított személy (fiók) megrendelését tartalmazza harmadik félnek (fizető bank). E dokumentum szerint a banknak a megadott összegű befizetést kell teljesítenie a csekk tulajdonosának. Váltó - a csekk őse, amely valójában szintén számla, de egy speciális fizetőnek - bankárnak címezve - speciális űrlapon készült. A csekk létrehozásának ötlete bankárokhoz és pénzváltókhoz érkezett, mivel szűk ügyfélkörrel kellett dolgozniuk. Tehát az egy bankár szolgáltatásait igénybe vevő kereskedők megállapodtak abban, hogy nem fizetnek készpénzben kölcsönös tartozásokat. Ehelyett a bankárnak címzett adósságok kifizetését fogadták el, hogy egy bizonyos összeget a számlájukról a kezükben vagy egy partner számlájára bocsássanak ki. Idővel a városok közötti kommunikáció felgyorsult, és ezzel lehetővé vált használjon átruházható csekkeket. Azt rendelték, hogy ne a szolgáltató bankárnak fizessenek, hanem annak, aki jelenleg tud segíteni. Ugyanakkor meg kellett jelölni azt a számlát, amelyről le kellett írni a pénzeszközöket és a szolgáltató bankárt. A személyazonossági okmányok megjelenésével a 17. század végén lehetővé vált a személyek általi betéti műveletek elvégzése. nem tartozik a kereskedési osztályba. A csekkeket betétekből történő elszámolásra használták, amelyre a betétes és a bank megállapodást kötöttek az első tartozásainak megfizetésére, a bemutatott csekkek szerint az összegeket letétükből leírva. Ebben a formában a csekkeket ma sikeresen alkalmazzák. A betéti és hitelkártyák formájában történő elektronikus és plasztikai pénz nem más, mint csekkfüzetek. A csekkeket saját javukra írják ki belőlük, használatuk a modern számítógépes és elektronikus berendezések használatához kapcsolódik.
